Az első szerelmi kalandom és gyermeki erotikus élményem után egyfajta függésbe kerültem: csak akkor voltam boldog, ha reménytelenül szerelmes lehettem. Általános iskolai éveim alatt három-négyhavonta beleszerettem valakibe. Lassan nem volt olyan lány osztálytársam, majd lány évfolyamtársam, majd korombeli lány a városban, akibe ne lettem volna ideig-óráig szerelmes. Ez a gyermeki lángolás persze még nem az igazi szerelem volt, hiszen hogyan érezhetne egy nyolc-kilencéves gyerek valódi szerelmet, de visszagondolva ezek a beteljesületlen szerelmek ugyanolyan kínokat okoztak, mint majd később, tinédzser koromban a valódi lángolások. Ahogy öregszik az ember, hajlamos korábbi énjét éretlennek tekinteni, pedig nálam talán éppen fordítva történt: ahogy idősödtem, úgy vesztettem el fokozatosan a lángolásra való képességemet. Egészen huszonéves koromig, de egyelőre ne szaladjunk előre.
A Katival történt affér után mindig arról álmodoztam, hogy éppen aktuális szerelmemmel meztelenül összebújunk, és élvezzük egymás testének melegét. Gátlásos lettem, mert szinte semmiben sem volt szerencsém, ezért sosem kezdeményeztem a lányoknál. Különös képességem nem volt, amire felfigyelhettek volna, külsőm átlagos volt.
Pedig mindent megpróbáltam. Jártam néptáncszakkörbe, ahol a lányok mindig húzták a szájukat, ha engem jelölt ki a szakkörvezető a táncpartnerüknek. A szüleim kiírattak a néptánckörből, és beírattak kézilabdára. Egy hét után a tornatanár behívatta a szüleimet, és azt mondta nekik: a fiúnak zseniális gömbérzéke van, de valószínűleg nem a kezével, hanem a lábával kellene ezt a zsenialitást kipróbálnia. Így focizni kezdtem.
Ötödikes voltam. A fociedzések délutánonként voltak, és nem messze az iskolai focipályától lány osztálytársaim tornaedzéseket tartottak. A játszótársaim tudták, hogy a lányok fél szemmel figyelik őket, ezért mindenki igyekezett gólt lőni. Még a kapusok is.
Nekem sosem sikerült. Utolsó focimeccsemen egy váratlan gólhelyzetbe kerültem. Csapattársam előreívelte magasan a labdát az ellenfél kapuja felé. A kapus valahol a középpályától loholt visszafelé (mert előtte ő is gólt akart rúgni). Üres kapu előttem, magasan felém repülő labda: itt van az én nagy pillanatom! Rohanni kezdtem, közben szememmel követtem a labdát. Aztán hirtelen minden elsötétült előttem. Mikor magamhoz tértem, a tornatanár állt fölöttem. Mint utóbb kiderült, teljes erőből nekiszaladtam a kapufának, mivel nem előre néztem, hanem a szálló labdára. Ami egyébként a hálóban kötött ki. Így egy enyhe agyrázkódással ért véget focista karrierem.
Érdekes módon azonban ez a kapufa vezetett pubertáskor előtti legfurcsább szerelmi kalandomhoz. Az osztályban volt egy lány, Móni. Csúnya nagy körmei voltak, és haja állandóan zsíros csomókban lógott a szemére. Kicsi kora óta, minden egyes alkalommal, amikor anyukája megpróbálta levágni a körmét, vagy megmosni a haját, Móni hangosan kiabálni kezdett: Anyu, ne ölj meg! Móni anyukája végül felhagyott a kísérletezéssel, mert a szomszédok kezdtek nagyon furcsán nézni rá.
Ötödikes korában Móni elkezdte rágni a körmét, de a haja továbbra is zsíros volt. Ellenben a kapufám után Móni volt az egyetlen, aki az egyik óra szünetében odajött hozzám, és megkérdezte, hogy nagyon fáj-e a fejem. Én azonnal belészerettem.
Attól kezdve egyre többet beszélgettünk, meg együtt írtuk a házi feladatokat. Ötödik utáni nyári szünetben Móni elkezdte mosni a haját, és kiderült, hogy nagyon szép göndör haja van. Az anyukája nagyon boldog volt, és a szüleimnek azt mondta, hogy ez a velem való barátságnak köszönhető.
Móni tagja lett a lakótelepi bandánknak, de állandóan rajtam csüngött. Már a vakáció vége felé jártunk, amikor elérkezettnek láttam az időt, hogy kipróbáljam Mónival azt, amiről Kati óta álmodoztam. Egy ízben náluk voltam, és a szobájában írtuk a leckét. Leküzdve gyomorgörcsömet, elmeséltem Móninak, hogy milyen klassz játékot ismerek fiúk és lányok között. Móni nagy szemekkel meredt rám, majd habozva azt mondta: rendben, játszunk! Nekiálltam vetkőzni, ő is, ám egyszercsak megállt és riadt tekintettel suttogta: De ugye nem fogsz megölni?
Azonnal eljöttem Móniéktól és többet nem barátkoztam vele. Móni haja újból zsírosodni kezdett, a körmét mindig tövig rágta. Iskola után akkor láttam őt megint, amikor az egyik kereskedelmi tévécsatornán lett műsorvezető, és megjelentek a képei a Playboyban.
