Szeresd a nőt!

Klári volt az első nő az életemben, aki nem okozott szenvedést. Odaadó volt, gyönyörű és tündéri. Szexuális téren tapasztaltabb volt nálam, de türelmes tanítónak bizonyult. Már 13 évesen elvesztette a szüzességét és 15 éves korára mindent megtanult, amit egy tini megtanulhat. Az én lemaradásom nem zavarta, mert gyorsan tanultam. Ekkoriban megnéztem néhány pornófilmet az igényesebb fajtából, és időnként kipróbáltam Klárival, amit abban láttam. Persze csak a szoft verziókat.

Az első fél évben minden hétvégét együtt töltöttünk. Időnként délután is átbuszoztam hozzá egy kis közös tanulás végett. A koncertek után egymásba gabalyodva buliztunk, míg a haverok a csápoló szutykokat adták kézről kézre.

Az idill fél évig tartott. Klári ekkor döntött úgy, hogy bemutat a szüleinek (én ezt már korábban megtettem, apámék nagyon kedvesnek találták). A bemutatkozás szörnyűre sikerült. Egy képmutató polgári szülőpár egyetlen lánya hazaviszi a rockzenész barátját. Minden gesztusukon, mondatukon éreztem, hogy nem kedvelnek, bár még tetoválásom sem volt. A bemutatkozó ebéden éreztem, hogy Klári sokat veszekedett és küzdött értem a szüleivel.

Visszagondolva ez volt a töréspont a kapcsolatunkban. Nem tudom, milyen biokémiai folyamatok indultak el, de egyszer csak tehernek kezdtem érezni Klárit. A bulikon mindig rajtam csüngött, egy pillanatra sem engedett el. A társaság nem igazán tudta befogadni, mert ő volt a legfiatalabb. Egyre több nő próbálkozott nálam, ám Klári azonnal ott termett, és a nők speciális nyelvén adta tudtára még a nála jóval idősebb lányoknak is, hogy „hé, anyukám, ez itt az én csődöröm!” Mivel azonban éjfélkor indult haza a busza, a bulik végére sosem tudott velem maradni. Kezdetben kikísértem az állomásra és hazamentem, ám egyre gyakrabban mentem vissza a kocsmába a haverokhoz, hogy folytassam, pontosabban elkezdjem a bulizást.

A tanulásra hivatkozva egyre ritkábban hívtam Klárit. Hazudozni kezdtem, titokban nélküle buliztam, de nem csaltam meg. Amikor lehetőségem lett volna rá, akkor a lelkiismeretem mindig megállított.
Klári tinilányként viselte mindezt: egyre többet veszekedtünk, folyton felhánytorgatta, milyen ritkán vagyok vele. Furcsamód nem féltékenykedett.

Egy veszekedésünk után én elmentem bulizni és nagyon berúgtam. A városban lakott egy húszéves lány, pincérnő volt abban a kocsmában, ahol mindig indítottuk a bulit. Elképesztően jó nő volt, és bár sokan másztak rá, kitartott a barátja mellett. Aznap részegen a bárpulthoz ültem, és beszélgetni kezdtem vele. Az ital lebontotta gátlásaimat, és előhúzta középkategóriás humorérzékemet. A lány sokat nevetett, és egyszer csak azon vettem magam észre, hogy minden vendég elment, ketten maradtunk. Mellém ült, és csókolózni kezdtünk. Részeg voltam, és fél perc múlva már a trikója alatt a melleit masszíroztam. A lehető legbanálisabb módon Klári ekkor toppant be a kocsmába. Sikítozva esett nekem és a lánynak. Ütött, karmolt, ahol ért. A pincérlány hátrébb lépett és viszonylag higgadtan figyelte az eseményeket. Nagy nehezen sikerült lefognom Klárit, akinek teljesen szétmosta a sminkjét a könnyzápor. Úgy nézett ki, mint egy francia művészfilm hősnője.

-    Elegem van belőled! Elegem van abból, hogy a nyakamon lógsz! Kopj már le! – ezek voltak a búcsúszavaim. Klári meghökkent, majd sarkon fordult és kisétált. Kicsit összeszedtem magam, majd a pincérlányhoz fordultam.
-    Akkor folytatjuk? – kérdeztem.
-    Te egy szemét vagy. Zárok.

Azzal kidobott a kocsmából. Végigjártam a szórakozóhelyeket, hogy megkeressem Klárit. Nem találtam és a haverjaim se látták. Folytattam az ivást, és másnap reggel egy csápoló szutyok ágyában ébredtem. Ittam vele egy kávét, aztán hazamentem.

Otthon egész nap törtem a fejem. Az érzelmeimet analizáltam. Szerettem Klárit, de valahogy nem éreztem a lángolást. Furdalt a lelkiismeret, de nem amiatt, hogy rajtakapott, hanem azért, mert nem így kellett volna szakítanom vele. Egyfolytában a pincérlány szavai jártak a fejemben. Még soha senki sem mondta, hogy szemét vagyok. Annak éreztem magam.

Egész héten hívogattam telefonon Klárit. Nem akart szóba állni velem. A haverok azt mondták: örülj, hogy megszabadultál tőle, túl fiatal volt hozzád. Nem ellenkeztem, pedig az igazság az volt: ő volt túl érett hozzám. Mindenesetre facér lettem, és elhatároztam, hogy egy darabig szabadon élek a vadonban.
 

A zenekarok egyre sikeresebb lett és már más városokba is hívtak minket. Egy ilyen koncert alkalmával figyeltem fel egy feltűnően szép lányra, aki önfeledten táncolt, de valahogy különbözött a többitől, akiket mi csak „csápoló szutykoknak” hívtunk. A koncert után összefutottam vele, ő szólított meg és beszélgetni kezdtünk. 15 éves volt, de meglepően értelmes. Klárinak hívták, aki polgári családban nevelkedett, és hajnali egyre mindig otthon kellett lennie. A barátnőivel jött, fiúja nem volt. Címet cseréltünk, és levelezni kezdtünk. Én persze folytattam a bulikat, de mindig megremegett a szívem, ha Klári levelét hozta a postás (e-mail akkor még nem volt).

Pár hónappal később Klári elhívott magához. A buszállomáson várt. Gyönyörűen nézett ki, miniszoknyában, barna bőrrel, nagy, fekete szemekkel. A szeme lángolt, láttam rajta, hogy szerelmes belém. Hazamentünk hozzá, mert a szülei elutaztak. Beszélgettünk, nevetgéltünk, aztán csókolózni kezdtünk. Klári levetkőzött és levetkőzetett engem. Úrrá lett rajtam az idegesség. Ő ezt megérezte és lassított a tempón. Én már akkor elélveztem, amikor az óvszert próbálta felhúzni rám. Iszonyatosan égtem és szégyelltem magam. Ő csak mosolygott, a mellkasomra hajtotta a fejét. Simogatott. Félóra múlva újra próbálkozott, én pedig egy kertesház nappalijában, délután négy óra hét perckor (szemben volt egy kakukkos óra) elveszítettem a szüzességem. Nagyjából 20 másodpercig tartott az aktus. Én bocsánatot kértem, de Klári megint csak mosolygott. Aztán elaludtam. Klári hatkor felébresztette, mert a szülei minden percben megérkezhettek. Kézenfogva kikísért a buszállomásra, adott egy nagy csókot, és integetett, amíg a buszom el nem indult.

Hát végre férfi lettem, mégha nem túl dicsőséges körülmények között is.
 

Nőkhöz való viszonyom passzív szenvedő korszakának végét egy látszólag ostoba tanács jelentette. Egyik barátom, aki nagy rockrajongó volt, de nem az igénytelen fajtából, egyszer azt mondta nekem: „Növessz hajat, arra buknak a nők”. Mivel őt imádták a nők, úgy döntöttem, megfogadom a tanácsot.

Így 15 éves koromban növeszteni kezdtem a hajam, és ezzel egyidőben édesapámtól kaptam egy basszusgitárt. Innentől kezdve a könyvtár helyett otthon gyakoroltam. Egy év alatt vállig érő, kissé göndör, szőkésbarna hajkoronám lett, és elszaporodtak a fürdőszobában a különböző hajkellékek (fésűből például hármat szereztem be). Az eredmény azonban nem maradt el: előbb osztálytársnőim kezdtek felfigyelni rám, majd az utcán kezdtek szemezni velem a lányok. Ez némi önbizalmat adott, de a szüzességem még mindig visszatartott attól, hogy a nálam érettebbnek gondolt lányokkal keressen a kapcsolatot.

16 évesen beléptem egy zenekarba, amit a suliban tanuló srácok hoztak össze. A próbákon sörözni, cigizni kezdtem – serdülőkorba léptem. A többieknek mindenkinek volt már barátnője, nagyon jó nők. Csak én voltam facér.

Emlékszem az első fellépésünkre: egy helyi kocsma színpadán nyomtunk aktuális rockslágereket. Részeg tizenéves lányok tucatjai sikítoztak az első sorokban, és engem mintha hájjal kenegettek volna. A koncert után ott maradtunk bulizni. Berúgtam. Aznap este legalább öt lánnyal csókolóztam, az egyik kihívott a wécébe, ahol tapiznom kellett, de amikor a kezemet a bugyijába csúsztatta, nem igazán tudtam, mit csináljak, Az ügyetlenségem miatt csalódottan hagyott ott.

Ettől a naptól kezdve a hétvégéim a koncertek és az azt követő bulik jegyében teltek. Szomjúságom a szerelem iránt némiképp csökkent, mivel a lányok, akik körülvettek bennünket könnyűvérűek voltak, és egymás után, váltogatva másztak a zenekarunk tagjaira. Szépek voltak és buták. Viszont egyre több szexuális tapasztalatra tettem szert. Már tudtam a kezemet használni, és egy ízben egy lány a kocsmaasztal alatt elégített ki kézzel.

Egy koncert után – már 17 éves voltam - hazakísértem az éppen aktuális lányt, aki az egyik legjobb tanuló és sportoló volt a gimnáziumban. A lépcsőházban csókolóztunk, simogattam, egyszercsak kigombolta a sliccemet és letolta a nadrágomat.

- Nyugi, imádom csinálni! – mondta, én pedig átestem életem első orális kielégítésén. A végén a lány megköszönte (én kábultan dőltem a korlátnak) és felszaladt a lépcsőn. Két napig voltam szerelmes a lányba, azután megtudtam, hogy az összes zenésztársammal eljátszotta már ezt. A Nagy Csajozások Korszaka tehát ledér nőkről, sok piáról, bulikról és persze a rock’n’roll-ról szólt.

Érdekes egybeesés, de az első barátnőmmel aznap jöttem össze, amikor megesett az első magömlésem. Utóbbi úgy történt, ahogy bárkivel. Egy szenvedélyes álom után arra ébredtem, hogy foltos a pizsamám. Tudtam, hogy miről van szó, elvégre sok német pornóvideót néztem már végig addigra a haverom apjának titkos filmgyűjteményéből (a szüleim elmulasztották a felvilágosító beszélgetést). Gyorsan berohantam a fürdőszobába, és a szennyeskosár legmélyére dugtam a pizsamát. (Anyám este megkérdezte, hogy miért van a szennyes között a pizsama, mikor előző nap mosta ki. Nem válaszoltam semmit, és most sem tudnék. Ha valaki tudja erre a megfelelő választ, akkor írja meg! Sok serdülő fiún segíthetne ezzel.)

Kevés ember emlékszik arra, hogy mikor lett kamasz. Én azon kevesek közé tartozom, akik pontosan emlékeznek arra a pillanatra, amikor ráébredtek a férfi és nő közötti különbségre, és egyetlen szempillantás alatt léptem a pubertáskorba.

A kamaszodó fiúk nehezen viselik a kamaszkorral járó testi problémákat. Mert nemcsak a lányoknak vannak testi változásai, az első menstruáció okozta sokk, majd utána a havi visszatérő szenvedés. A fiúknál ugyanez a nemi vágy hirtelen és nagyon intenzív megjelenésével veszi kezdetét – és ekkor még szó nincs az első spontán magömlésről.

Az esetemben minden a legnehezebben alakult. Gátlásosságom nem csökkent, szerelmi éhségem és állandó bánatom nem szűnt meg. Hetedikesek voltunk, amikor egyszer a fiú osztálytársaimmal beszélgettünk az iskolai játszótéren. Az egyik srác feltette a kérdést, hogy ki a legjobb nő az osztályban. A válasz egyhangú volt: az a lány, aki mellettem ült akkoriban a padban. Nagyon meglepődtem és nem értettem, miért.

Zsófit hetedik osztály év elején ültette mellém az osztályfőnök. Kicsit duci, barna lány volt középrövidre vágott frizurával. Balszerencséjére abba a típusba tartozott, akinek az arcára van írva szellemi potenciálja. Nagy, buta feje volt, hatalmas, bamba szemekkel, és ennek megfelelő tanulmányi eredményekkel. Én nem örültem, hogy őt ültették mellém, mert titokban azt reméltem, hogy az éppen akkor aktuális szerelmemet veti mellém a sors. Zsófival bambasága ellenére jól megvoltunk, és ő azon kevés lány közé tartozott, akibe nem voltam még szerelmes, és el sem tudtam képzelni, hogy valaha az életben az is leszek.

Tehát ott álltam a fiúkkal, akik egyhangúan Zsófit nevezték az osztály legjobb nőjének, én meg csak néztem ki a fejemből, nem értettem, miért.
- Neki van a legnagyobb csöcse. – mondta az egyik srác, mire a többiek helyeslően bólogattak.

Villámcsapás, hidegzuhany, földrengés.

Én azelőtt csak édesanyám melleit láttam (szépek voltak), más nőkét nem figyeltem, a korombeli lányokén meg egyáltalán nem. Azt hittem, a világon összesen két darab cici van, és azok az anyámé.

Szünet után, az órán óvatosan rásandítottam Zsófira, és valóban észrevettem a két dombocskát az iskolaköpeny alatt. Ez volt az a pillanat, amikor kamasz lettem. Gyorsan végigmustráltam az osztályban a lányokat, kinek mekkora a melle. Zsófi toronymagasan vezetett, de voltak más izgalmas kezdemények is. Szomorúan vettem viszont észre, hogy aktuális szerelmem töklapos. A következő hetekben elkészítettem magamban a helyzetfelmérést a közelmúltbeli szerelmeim mellméretéről, és ez alapján revideáltam érzelmeimet.

Ám a pubertás megjelenése csak fokozta szenvedéseimet. Végtelem mazochizmusom, amit a viszonzatlan szerelmekben éltem ki, most egy újfajta, bizsergető vággyal párosult, amit – akkor még nem tudtam persze – nemi vágynak neveznek. A lelki kielégületlenség testi kielégületlenséggel vegyült. Milyen boldogan szenvedtem!

Ettől kezdve mindig elfordultam, ha anyám félmeztelenül öltözködött. Bámultam viszont az osztálytársnőim mellét és ez egy idő után már kórossá vált. Sokszor kaptam magam azon, hogy a hozzám beszélő lány iskolaköpenyének felső részét bámulom a szeme helyett. Ez néhányuknak (a fejlettebbeknek) nagyon tetszett, mások viszont sértődötten fordultak el, és a hátam mögött bunkónak kezdtek nevezni (ezt a nagymellűek cáfolták).

Mellimádatom csúcspontja az egyik őrsi gyűlésen érkezett el. A mi lakásunkban volt a gyűlés, a szüleim és az öcsém nem voltak otthon. Nyolcan voltunk a mi őrsünkben, fiúk-lányok egálban. Zsófi is az őrs tagja volt. Körben üldögéltünk, szendvicset eszegettünk és ugrattuk egymást. Frici volt az őrsvezető, én valami alantas posztot töltöttem be. Frici viccelődni kezdett Zsófival, majd birkózni kezdtek. Frici lefogta Zsófi kezét, és azt mondta:

-    Most pedig megnézzük a melledet!

Zsófi nevetve tiltakozott, az egyik srác ekkor hátulról meglökött, és én ráestem Zsófira.

-    Fogd meg a mellét!- kiáltotta Frici. Zsófi nevetett.

Én meg lassan megsimogattam Zsófi mellét. Zsófi nem tiltakozott, Frici meg lefogta a kezét. Utánam még három srác tapizta le Zsófit. A többi lány kínjában nevetett. Aztán Frici elengedte Zsófit, aki feltápászkodott, nyakonvágta Fricit, káromkodni kezdett, de látszott rajta, hogy nem bánta, ami történt.

Én aznap este nem aludtam, hanem állandó merevedéssel forgolódtam az ágyban. A kezem félgömb alakban maradt, és lecsukva a szemem, beleképzeltem egy mellett. No nem Zsófiét, hanem az aktuális és lapos szerelmem képzeletbeli mellét. Kamasz voltam.
 

Az első szerelmi kalandom és gyermeki erotikus élményem után egyfajta függésbe kerültem: csak akkor voltam boldog, ha reménytelenül szerelmes lehettem. Általános iskolai éveim alatt három-négyhavonta beleszerettem valakibe. Lassan nem volt olyan lány osztálytársam, majd lány évfolyamtársam, majd korombeli lány a városban, akibe ne lettem volna ideig-óráig szerelmes. Ez a gyermeki lángolás persze még nem az igazi szerelem volt, hiszen hogyan érezhetne egy nyolc-kilencéves gyerek valódi szerelmet, de visszagondolva ezek a beteljesületlen szerelmek ugyanolyan kínokat okoztak, mint majd később, tinédzser koromban a valódi lángolások. Ahogy öregszik az ember, hajlamos korábbi énjét éretlennek tekinteni, pedig nálam talán éppen fordítva történt: ahogy idősödtem, úgy vesztettem el fokozatosan a lángolásra való képességemet. Egészen huszonéves koromig, de egyelőre ne szaladjunk előre.

A Katival történt affér után mindig arról álmodoztam, hogy éppen aktuális szerelmemmel meztelenül összebújunk, és élvezzük egymás testének melegét. Gátlásos lettem, mert szinte semmiben sem volt szerencsém, ezért sosem kezdeményeztem a lányoknál. Különös képességem nem volt, amire felfigyelhettek volna, külsőm átlagos volt.

Pedig mindent megpróbáltam. Jártam néptáncszakkörbe, ahol a lányok mindig húzták a szájukat, ha engem jelölt ki a szakkörvezető a táncpartnerüknek. A szüleim kiírattak a néptánckörből, és beírattak kézilabdára. Egy hét után a tornatanár behívatta a szüleimet, és azt mondta nekik: a fiúnak zseniális gömbérzéke van, de valószínűleg nem a kezével, hanem a lábával kellene ezt a zsenialitást kipróbálnia. Így focizni kezdtem.

Ötödikes voltam. A fociedzések délutánonként voltak, és nem messze az iskolai focipályától lány osztálytársaim tornaedzéseket tartottak. A játszótársaim tudták, hogy a lányok fél szemmel figyelik őket, ezért mindenki igyekezett gólt lőni. Még a kapusok is.

Nekem sosem sikerült. Utolsó focimeccsemen egy váratlan gólhelyzetbe kerültem. Csapattársam előreívelte magasan a labdát az ellenfél kapuja felé. A kapus valahol a középpályától loholt visszafelé (mert előtte ő is gólt akart rúgni). Üres kapu előttem, magasan felém repülő labda: itt van az én nagy pillanatom! Rohanni kezdtem, közben szememmel követtem a labdát. Aztán hirtelen minden elsötétült előttem. Mikor magamhoz tértem, a tornatanár állt fölöttem. Mint utóbb kiderült, teljes erőből nekiszaladtam a kapufának, mivel nem előre néztem, hanem a szálló labdára. Ami egyébként a hálóban kötött ki. Így egy enyhe agyrázkódással ért véget focista karrierem.

Érdekes módon azonban ez a kapufa vezetett pubertáskor előtti legfurcsább szerelmi kalandomhoz. Az osztályban volt egy lány, Móni. Csúnya nagy körmei voltak, és haja állandóan zsíros csomókban lógott a szemére. Kicsi kora óta, minden egyes alkalommal, amikor anyukája megpróbálta levágni a körmét, vagy megmosni a haját, Móni hangosan kiabálni kezdett: Anyu, ne ölj meg! Móni anyukája végül felhagyott a kísérletezéssel, mert a szomszédok kezdtek nagyon furcsán nézni rá.

Ötödikes korában Móni elkezdte rágni a körmét, de a haja továbbra is zsíros volt. Ellenben a kapufám után Móni volt az egyetlen, aki az egyik óra szünetében odajött hozzám, és megkérdezte, hogy nagyon fáj-e a fejem. Én azonnal belészerettem.

Attól kezdve egyre többet beszélgettünk, meg együtt írtuk a házi feladatokat. Ötödik utáni nyári szünetben Móni elkezdte mosni a haját, és kiderült, hogy nagyon szép göndör haja van. Az anyukája nagyon boldog volt, és a szüleimnek azt mondta, hogy ez a velem való barátságnak köszönhető.

Móni tagja lett a lakótelepi bandánknak, de állandóan rajtam csüngött. Már a vakáció vége felé jártunk, amikor elérkezettnek láttam az időt, hogy kipróbáljam Mónival azt, amiről Kati óta álmodoztam. Egy ízben náluk voltam, és a szobájában írtuk a leckét. Leküzdve gyomorgörcsömet, elmeséltem Móninak, hogy milyen klassz játékot ismerek fiúk és lányok között. Móni nagy szemekkel meredt rám, majd habozva azt mondta: rendben, játszunk! Nekiálltam vetkőzni, ő is, ám egyszercsak megállt és riadt tekintettel suttogta: De ugye nem fogsz megölni?

Azonnal eljöttem Móniéktól és többet nem barátkoztam vele. Móni haja újból zsírosodni kezdett, a körmét mindig tövig rágta. Iskola után akkor láttam őt megint, amikor az egyik kereskedelmi tévécsatornán lett műsorvezető, és megjelentek a képei a Playboyban.

Igaz történetet írok, folytatásokban. A tényeket csak ott változtatom meg, ahol valaki könnyen felismerhető lenne. Ezért kicserélem a neveket és bizonyos helyszíneket, de az érzelmek, a gondolatok és persze a szereplők valóságosak.

Egy vidéki városban születtem, közepesen jómódú családban. Szüleim értelmiségiek, egy öcsém van. Lakótelepen nőttem fel, és aki ilyen helyen nőtt fel, az tudja, hogy a lakótelepi gyerekek csapatokba tömörülnek. Néhány háztömbnyi gyerek együtt lóg, együtt játszik és együtt tapasztalja meg a szerelmet és a szexualitást.

Mint sok más gyerek, a kis lakásnak köszönhetően, már nagyon kicsi koromban megtudtam, mi az a szexualitás. A szüleink mindig a fürdőszobában bújtak el előlünk egy kis intimitásra. Az első ilyen emlékem ötéves koromból származik. Furcsa hangokat hallottam a fürdőszobából. Öcsém csak kétéves volt, az egyik szobában játszott. A szüleim próbáltak csöndben maradni, de a furcsa neszekre minden gyerek odafigyel. Én is. Be akartam nyitni a fürdőbe, de kulcsra volt zárva az ajtó. Ahogy lenyomtam a kilincset, a neszek abbamaradtak és anyám furcsa hangon kiszólt: mindjárt megyünk.

Mikor kijöttek apámmal, én nem szóltam semmit, hanem tovább játszottam a tesómmal. Nem néztem rájuk, de ettől fogva állandóan hallgatóztam.

Egyszer néztem a tévét (fekete-fehér Orion tévé) és egy furcsa jelenetet láttam. Egy férfi és egy nő meztelenül ölelkeztek és ugyanolyan rejtélyes neszeket hallattak, mint a szüleim a fürdőben. Nem értettem, hogy mi történik, de arra rájöttem, hogy kapcsolat van a tévében látottak és a fürdőszobában történő események között. A rejtély nem oldódott meg, de az tudatosult bennem, hogy valami olyan titokról van szó, amit én, mint gyerek nem tudhatok. Persze, hogy kíváncsi lettem.

A misztikus neszek, a tévében látott meztelen testek persze beindították gyermeki fantáziámat. Hatéves voltam és együtt lógtam a lakótelepi gyerekekkel. A lakótelep mellett egy kis folyó volt, szép, szomorúfüzes parttal. Sokat jártunk oda. Kábé tizen voltunk a csapatban, hat fiú és négy lány. Ott ismertem meg Katit, egy alacsony, barna, göndör hajú lányt. Egyidősek voltunk és egy iskolába, de külön osztályba jártunk.

A lakótelepi fiúk hierarchiájában én voltam a második. Volt egy gazdag srác, Frici, akinek mindig jó ruhái és menő játékai voltak. Ő volt a sztár, nekem a sztársegéd szerep jutott.

Nyáron mindig sokáig lent maradhattunk. Egy alkalommal, már alkonyodott, és lent üldögéltünk a folyóparton. A többiek egyenként hazaszállingóztak ahogy sötétedett, és én kettesben maradtam Katival. Már nem emlékszem, miért, de elmeséltem neki azt, amit a tévében láttam. Kati erre elmesélte, hogy ő egyszer ugyanígy látta a szüleit és hogy ezen ne lepődjek meg, mert ez jó dolog. Nem akartam butának tűnni, ezért nem mertem megkérdezni, hogy „de mi a túrót csinálnak?”. Ám Kati hirtelen azt javasolta, próbáljuk ki azt, amit a filmen láttunk. A lehajló fűzfaágak és a magas gát miatt nem láthattak minket az utcáról az emberek. Ledobtuk a ruháinkat és egymásra feküdtünk. Csak arra emlékszem, milyen jó érzés volt Kati meleg testét érezni a testemen. Nem csináltunk semmit, csak feküdtünk, aztán pár perc múlva Kati megunta és felöltöztünk. Fogalmunk sem volt, mit csináltunk, de nekem nagyon jó érzésem támadt. Úgy éreztem, birtokosa lettem a nagy titoknak.

Ezután Katival rendszeresen játszottuk ezt. Én alig vártam, hogy kettesben legyek vele, de előfordult, hogy Kati hetekig nem akart velem „játszani” - ilyenkor én nagyon szenvedtem -, aztán hirtelen ő maga kezdeményezte, hogy „menjünk le a partra”. Két nyáron át tartott a „viszony”.

A második nyáron, egy augusztusi napon a banda sztárjával, Fricivel üldögéltünk a házunk előtti padon. Frici egyszercsak felém fordult, és dicsekvő hangon mondta nekem: elárulok neked egy titkot, de csak ha senkinek sem mondod el. Ismertem Fricit, és tudtam, hogy ez nála azt jelenti, lehetőleg mindenkinek meséljem el. Aztán elmondta, hogy Katiék gyakran járnak a szüleivel hozzájuk. Nagy volt a házuk, Fricinek az emeleten külön szobája volt. Büszkén mesélte, hogy az ilyen látogatásokkor Katival mindig bebújnak az ágyába a takaró alá, és simogatják egymást, meg „puszilkóznak”.

Katiék ősszel egy másik városba költöztek. A Fricivel történt beszélgetés után már nem mentünk le többet a partra, nem volt rá alkalmunk és Kati sem hívott engem.
Kati volt életem első szerelme.